Guns N' Roses: Greatest Hits (2004)
2006.01.15. 17:51
Ha ők nincsenek, talán még ma is mindenki Poisont és Cinderellát hallgat, ami borzasztóbb perspektívát nyújt a "mi van, ha Hitler nyeri a második világháborút" játéknál is.
Guns N' Roses: Greatest Hits
Csak remélni tudom, hogy ezt a lemezt senki nem fogja meghallgatni, ahogy én sem voltam rá képes a rajta szereplő számcímek átfutása után - inkább négyszer egymás után az Appetite For Destructiont. Kevés olyan együttes van, amelyikre tényleg őszintén azt lehet mondani, hogy megmentette a rockandrollt (Ramones, Pixies és még maximum öt), de hogy a Guns N'Roses ezek között van, az egészen biztos. Ha ők nincsenek, talán még ma is mindenki Poisont és Cinderellát hallgat, ami borzasztóbb perspektívát nyújt a "mi van, ha Hitler nyeri a második világháborút" játéknál is.
Sok együttest szokás városi patkánynak nevezni, pedig azokban egy tagnak sem volt annyira hihetetlenül jó neve, mint Slash, Duff vagy Izzy. Amikor az Appetite For Destruction megjelent 1987-ben nem volt a földön még egy olyan veszélyes társaság, mint a Guns, és azok a számok tökéletesen vissza is adták a nagyvárosi betondzsungelt, ahol a cement is heroinból van. A slágerekre most ki se térjünk, hiszen a My Michelle, a Mr. Brownstone, az It's So Easy meg az Out Ta Get Me is egyformán tökéletes. Jó, térjünk ki mégis: a Sweet Child O'Mine gitárintrója a hangszer történetének tíz legnagyobb alkotása között van.
Sajnos a Guns nem egyből az első nagylemez után omlott össze, hanem csak öt évvel később, így volt idejük annyi szart is produkálni, hogy szükség legyen Best Of lemezekre is az Apettite újra és újra kiadása helyett. Két szó: November Rain. Még kettő: Civil War. Mindkettő rajta van ezen a lemezen, csak hogy el ne felejtsük, a Use Your Illusion két fejezete a Dust N'Bonest és még néhány számot leszámítva valójában egy borzalmas Queen-Elton John tribute-lemez volt. Sőt, még ennél is van lejjebb, hiszen vannak itt feldolgozások is (és nem csak a közepesen rossz Knockin' On Heaven's Door), hanem két szám a Spaghetti Incidentről, ráadásnak pedig a Sympathy For The Devil istenkáromlóan rossz verziója. Remélem nem én vagyok az egyetlen, aki abban bízik, hogy Axl már soha nem adja ki a 13 éve húzódó Chinese Democracy-t.
|