Itt járt a Velvet Revolver!
A Velvet Revolver itt járt. Két ódon kövülete, Slash és Duff lazák, mint a pesti erkölcs, és persze preferálják az obszcén kifejezéseket.
Végül is: hogyan beszélne egy oridzsi rocksztár a Velvet megalakulásáról, a Stone Temple Pilotsról, na meg arról, hogy milyen újjászületni. Valahogy így.
A Velvet nevezhető a Guns kettőnek?
Slash: Csak azért vagyok hajlandó erre a kérdésre válaszolni, bazzeg, mert ez Magyarország, és itt még soha senki nem tette fel. Ha ugyanezt a kérdést egy amcsi újságíró teszi fel, akkor úgy kipi...ázom, hogy a zárt ajtón keresztül repül ki. Persze fejjel előre.
Duff: Ja! De veled kivételt teszünk, mert csippantjuk az országotokat.
Tehát?
Slash: Nyomatékosítanám ezredszerre. A Guns 'n' Roses a Guns 'n' Roses, a Velvet Revolver meg a Velvet Revolver. Két másik zenekarról beszélünk. Ritchie Blackmore-tól sem kérdezi senki, hogy a Blackmore's Night a Deep Purple kettő-e. Hülyén hangzana.
Duff: A koncertjeinken nyomatunk egy kis Gunst a miheztartás végett, na meg két Stone Temple Pilotst is, hogy szegény Scott se maradjon szégyenben.
Slash: De szigorúan az első lemezükről játszunk, mert az volt a legcsászárabb.
A többivel mi bajotok?
Duff: Nem tudom, szerintem lemezről lemezre vettek vissza a tempóból, miközben az elsőt annyira jól eltalálták, hogy még a Guns-turnébuszon is hallgattuk, és nagy családi egyetértésben jelentettük ki, hogy k...va jó ez a zene. Láss csodát, ma meg együtt amortizálódunk. Világszerte.
Slash: Ez miért csoda? Így akartuk. Egyfajta újjászületés számunkra a Velvet. A zenekari próbáinkon pontosan ugyanazt érezzük, mint amikor gimis korunkban megfogtuk a szar, tépett, ócska gitárjainkat, elkezdtünk pengetni, és gőzünk sem volt arról, lesz-e belőle valami.
Duff: Azért annyi különbség befigyel, hogy ma már vágjuk, mit hoz a jövő. Úgy éreztük, mintha a múlt emlékei a gyászos feledés ködébe borultak volna. Valahogy meg kellett fordítanunk az idő folyását, és jobban nem is dönthettünk volna, mint hogy újra együtt nyomjuk.
Volt szó arról, hogy a Guns összeáll?
Slash: Szó mindig van róla, szép is lenne, de túlzottan összeférhetetlenek vagyunk Axllel ahhoz, hogy stúdióba vonuljunk vagy belevágjunk egy turnéba.
Budapesten közben volt egy fiktív Guns-koncert.
Slash: Hogy a fa...ba?
Egy csóka kiplakátolta a várost, hogy koncert lesz, majd egy parkolóban jegyeket árusított. El is adott párat.
Duff: Nekünk meg ba...ott utalni. Megkeresem, úgyis itt vagyunk még holnap.
Sok sikert! Ti hárman hogyan jöttetek újra össze?
Duff: Egy tribute koncerten léptünk fel, és ott megfogant a gondolat. Sok közös emlék tart össze bennünket, ott figyel még a zenei összhang is, és még mindig állatian erős, amit kihozunk egymásból. Olyanok voltunk együtt, mint három vadászó oroszlán, akik a legbiztosabb prédára mennek. Precízek és kíméletlenek.
Slash: Aztán összeszedtük magunk mellé Kushnert, aki még a középiskolából a haverom.
Ha már gimis haver, akkor Lenny nem jött szóba?
Slash: Nem, nem. Bár span, meg minden, de ő egyszerre gitározik és énekel, mi pedig énekesnek egy abszolút karizmatikus egyént akartunk, aki csak a torkát használja, és uszkve ba...ik a hangszerekre. Lenny bácsi amúgy is el van foglalva a saját kis szólókarrierjével.
Duff: Nem olyan kicsi az a szólókarrier, bazzeg.
Slash: Ne pofázz bele, ha beszélek! (Nevet.) Visszatérve. A legfontosabb a kutatás során az volt, hogy ne valami elnyűtt, agyonhasznált rockidolt vegyünk be énekelni, hanem legyen benne valami extra a hangján kívül is. Sok mindenkit meghallgattunk, de nem igazán vajaztuk sem a jelölteket, sem a jelentkezőket. Gázosak voltak, csak az időnket csesztük el rájuk. Nem baj, legalább kiderült, hogy ilyen, még énekeskezdeménynek sem nevezhető barmok is császkálnak a földön.
Duff: Ember, ülsz egy k...va asztalnál, állnak előtted a parasztok, és megpróbálnak dalolászni. Persze a Don't Cry-t. Mint valami rohadék tehetségkutatón, úgy éreztem magam. Nem mintha lettem volna olyanon. Se mint zsűri, se mint előadó. Én már kezdtem azt hinni, hogy nincs egy szerencsétlen ember, akire elégedetten kijelenthetnénk, hogy: "Igen, ez kell!!! Ba...od, te hiányoztál!!!" Szükségünk volt valakire, aki kiegészít minket, sőt felettünk áll, elviszi a show-t, figyel rá a közönség.
Slash: Scott személyében erre rátaláltunk, mondhatni, tökéletes választás volt. Főleg, hogy állítása szerint az eddigi egyik legkirályabb rocklemez az Appetite For Destruction. Ilyen ízléssel elküldenél te bárkit a francba úgy, hogy még hangja is van? (Röhög.)
Ha már itt tartunk. Ő hogyan jött a képbe?
Slash: Matt és Duff hozta, nekünk meg elsőre bejött. Néztük, mondtam, ez őrültebb, mint én, na meg a hangja is jó, úgyhogy nyomjuk azt a randa rock and rollt, ha már így összebuherálódtunk!
És a Velvet jövője?
Duff: Jelenleg minden energiánkat ebbe a produkcióba fektetjük.
Slash: De hogy a kérdésedre is válaszoljunk. Lenyomjuk ezt az európai koncertturnét, hazahúzunk, és már játsszuk is fel a demót. Jövő év elejére megjelenik a következő lemez.
Mit lehet várni tőle?
Duff: Egy-két fokkal durvább lesz - agyontorzított gitárok -, de Scott hangja pont annyira teszi majd dallamossá, hogy befogadható legyen.
Hogy megy nálatok a dalszerzés?
Duff: Mindenki hozza az ötleteket otthonról, vagy a próbán nekilát annak, ami éppen az eszébe jut. Komplett számot még a büdös életben nem hozott le senki, gitártémát is csak félig. A szövegeket meg mindig később írjuk, de jellemzően közösen.
Kicsit agresszívebbnek érzem a mostani zenéteket, mint bármelyik zenekarét, melyekből jöttetek. Szándékos vagy csak így jött ki a lépés?
Slash: Abszolút szándékos, de megpróbáljuk a dühöt és a keménységet egy, azért muzikális környezetbe ültetni. Mondjuk, még így sem képes szinte egyetlen kib...ott mainstream rádió sem játszani a dalainkat. Pedig nem ártana, ha nagyobb közönséghez jutna el a sztori.
Duff: Ja, ja, ja. A mai fiataloknak már csak az ipari cuccok jönnek be, de erről sokkal inkább tehetnek a rádiók meg a zeneadók. Sajnos leszűkültek azok a nyilvános fórumok, ahol állat, hangszeres cuccokat lehet hallgatni.
Tudnátok zene nélkül élni?
Slash: Fa...t! Él még az az elcsépelt kijelentés, hogy a rock and roll az élet, tehát a mi életünk is. Turnék, csajok és minden, ami ezzel jár.
Duff: Sosem tudnám abbahagyni. Hiszen zenészként csak egy dolog tud igazán inspirálni. És az a zene.
Ebben van is igazság, hiszen az átlagos hosszúságú koncertből tulajdonképpen csak egy dolog hiányzott: egy 10-15 perces Slash-szóló. Elnyomtak egy Pink Floydot, két Gunst, két Stone Temple-t, és elvonultak. Ahogy az angol mondja: "Rock and roll is still alive."
Mégpedig a Velvet Revolver, melynek tagjai kicsit neheztelnek ránk. Az együttes magyarországi koncertje előtt nyilatkozott a Találkozások riporterének, aki egy cseppet felbosszantotta a zenészeket.
 Ő ugyanis arról érdeklődött, mit tudnak egykori csapattársai Axl Rose-ról. Az együttesből kivált tag nevének megemlítése után a feháborodott tagok kikérték maguknak az érdeklődést, ezután pedig riporterünk jobbnak látta nem emlegetni a csapat szellemét.
A Velvet Revolver nevű formáció a néhai legendás rockcsapat utódzenekarának tekinthető, bár éppen a frontember és a névadó énekes, Axl Rose hiányzik belőle. Minden bizonnyal örökre.
-Nem érdemes folyton a múltba visszanézni, ami elmúlt, az elmúlt. Ott van az internet, aki kíváncsi, mi van Axellel, az minden bizonnyal megtalálja. Tőlem kérdezgetik interjúkban, hogy mi van vele, hogyan áll az új kislemeze. Hát mi a franc közöm van nekem ehhez? Mit tudom én, hogy áll a lemeze – mondja felháborodottan Duff McKagan.
 A Guns n’ Roses 1992-ben fantasztikus koncertet adott a Népstadionban, 1996-ban pedig az együttes bongyorhajú gitárosa, Slash lépett fel a Szigeten akkori csapatával. A zenészek egyébként – bármennyire is büszkék a Guns n’ Rosesos múltjukra – már nagyon unják, hogy szinte mindenki a régi dicsőségükről kérdezi őket.
-Nem sok minden maradt meg abból az időszakból. Jó volt a Guns n’ Roses, ez kétségtelen, de most mi már mást csinálunk. Szép volt, jó volt, de már semmire nem emlékszem – mondja Slash.
Szerencsére Duffnak valamennyivel jobb az emlékezőképessége, a vicces kedvű Slash-sel ellentétben ő hajlandó volt egy kis nosztalgiázásra. Különösen velünk, magyarokkal.
- Az első barátnőm, mikor Los Angelesbe költöztem, magyar volt. A szülei a forradalom elől menekültek ki az USA-ba. Katalinnak hívták, de, hogy mi volt a családneve, arra már nem emlékszem – meséli Duff.
Kerékgyártó Katalin neve még az egyik 1987-es Guns n’ Roses lemezen is szerepel a köszönetnyilvánítások között, Duff pedig mind a mai napig emlékszik pár magyar kifejezésre.
-Kati csinált nekem rakott krumplit és tanultam néhány magyar kifejezést is, mint a ‘hogy vagy’ vagy a ‘köszönöm szépen’.
A Velvet Revolver egyébként valóban több, mint a Guns n’ Roses sikerét meglovagoló csapat, és ezt szerdai koncertjükön is igazolták. Idén Grammy-díjat nyertek, tehát egyértelműen bebizonyították: nemcsak a múltjuk, a jelenük is sikeres.
A Velvet Revolvert üldözte a Hollywood Rose
[2005.07.02.] - ZeneFórum
Aki június 22-éről 23-ára virradó éjszaka a budapesti belvárosban furikázott, érdekes látványban lehetett része. Hazánk legnépszerűbb Guns N’ Roses-tribute zenekara, a Hollywood Rose fejvesztve menekült a hazánkban először fellépő sztárbanda, a Velvet Revolver turnébusza elől...
A teltházas, PeCsában megtartott koncert után Slash-ék öltözőjének ajtaja csak nem akart feltárulni a Hollywood Rose-os srácok előtt, akik remegő lábakkal álldogáltak jó másfél órán keresztül, remélve, hogy az áhított igenlő válasz majdcsak megérkezik a banda menedzsmentjétől, és sor kerülhet az oly’ nagyon áhított fotózásra, dedikálásra és találkozóra. Azonban, bár a banda már a küszöbig jutott, végül a találkozót lefújták fáradtságra hivatkozva, így hát hőseinknek csalódottan távozniuk kellett a kék inget viselő „szekuritisek” vigyázó tekintetétől kísérve. Csakhogy a fiúkat nem olyan fából faragták, hogy ilyen könnyen feladják a hőseikkel való találkozás álmát. Így hát a nyolctagú kommandó (Sidd, Zaba, Luki, Kanyesz, Vörös Gábor, Frenki és még pár jóbarát) kiderítve, hogy a rockerek melyik szállodában hajtják álomra bozontos fejüket, egy angol légi deszant határozottságával és szívósságával vetették bele magukat a fővárosi éjszakába, hogy előbb érjenek oda, mint a Velvet Revolvert szállító busz.
S habár a fent említett legenda járműve előbb indult mint ők, nem kevés budapesti vezetési rutinnak, helyismeretnek és Vörös Gábor menedzser leleményességének köszönhetően sikerült megelőzni Slash-ék turnébuszát, majd előttük hajtani végig a kiszemelt célpontig, miközben a kisbusz ablakából derékig kihajolva Hollywood Rose-pólókat lengetve, lelkesen integetve próbálták felhívni magukra a figyelmet. A hotel előtt pedig immár biztonsági őrök nélkül várhatták a bandát, akik miután a hatalmas jármű lusta macskaként az útpadkához sorolt, egyenként szálltak ki az emeletes turnébusz kényelmes gyomrából. Elől Duff, majd Slash és Matt – a három legenda, akik bebizonyították, hogy van élet a GN’R után is – igen készségesen aláírtak mindent, amit csak az orruk elé toltak a rajongók (a HR-es fiúk a karjukra kapott dedikálást másnap szépen ki is tetováltatták), s bár a kimerültség miatt nem bizonyultak nagyon közlékenynek, azért sikerült néhány szót és kézfogást váltani velük.
Kilencvenkettő van újra
2005. június 23., csütörtök 7:28
A legkeményebb tapasztalat szerda estére, azon túl, hogy Slash még él, és nemcsak hogy él, de a Pecsa színpadán gitározik, az volt, hogy bakker, létezik még az a rockandroll, ami miatt tizeniksz éve ezrek tetováltattak kereszteket és hasonlókat a jobb vállukra. A Velvet Revolverben persze csak egy jó van, az, hogy a Guns N' Roses romjain épült, de kit érdekel. Gátlástalanul rajongó tudósításunkat olvashatják a budapesti koncertről.
"Hát nem gondoltam volna, hogy még valaha élőben látom Slash-t és Duff McKagant" - mondja Sanyi, és nagyjából ez is határozza meg az este további folyását, merthogy körülbelül ennyit nyújt a Velvet Revolver-koncert. Na de ne szaladjunk ennyire előre, hiszen elvtelenül rajongó tudósítást ígértünk. De lássuk előbb Kiss Bori Moon megalkuvásmentes beszámolóját, hogy ellentétes vélemény is helyet kapjon rögtön az elején, és ne kelljen olvasói leveleket írni:
Költséges drogfogyasztás
 Kattintson a képekért!
"Bazmeg, csak két Guns-számot játszottak!" - mondja egy kockásinges, kifelé baktató gimnazista hasonszőrű barátjának a koncert után, miközben én azon filózok, jó, hogy nem fizettem a jegyért. Nem akarom ugyanis senkinek a költséges drogfogyasztását finanszírozni, márpedig úgy tűnt, a Velvet Revolver egy erre létrehozott vállalkozás. A Guns N' Rosesből és a Stone Temple Pilotsból átigazolt tagok szépen illusztrálják, hova vezetnek a különböző függőségek. Még Slash néz ki legjobban a szétivott, kicsit elfolyó arcával, Scott Weiland, a még életben levő heroinista leginkább egy extrém soványságot ábrázoló anatómiai szemléltető bábura hasonlít, a viszonylagos karizmokat felvonultató Duff McKagan pedig hidrogénezett-dauerolt szőke hajával úgy fest, mint egy lepattant nőimitátor.
Gabo Rindo szerint "a kinyúlt pulcsi agyonbaszta a Gunst", vagyis a kilencvenes évekbeli seattle-i grunge-hullám lett a hard rock halála. Vicces módon a szintén grunge (bár San Diego-i) Stone Temple Pilots énekesét, Scott Weilandot ragadta el Slash a Velvet Revolverbe.
"Szar lehet, amikor még tíz év múlva is az előző csajodról kérdezgetnek" - mondja Eszenyi Péter, a Warpigs egykori énekese a Guns-múltra utalva, és tényleg, a közönség igazán csak a Mr Brownstone-ra és az It's So Easy-re indul be. Furcsamód még a Wish You Were Here szövegét sem tudják, pedig szerintem hazánk az utolsó ország, ahol még fizetőképes kereslet mutatkozik a progresszív rockzene iránt.
A koncerten spottoltuk Dukai Reginát, aki népszerű arcvonásait egy piros baseballsapka alá rejtette, valamint a társaságában időző tetovált rockert, akiben pasiját, a Hooligans-gitáros Tóth Tibit véltük felismerni.
Absztinencia
Pedig Moon valaha nagy gunsos volt, hümmög a bennünk lakó Bőhm bácsi (mindenkiben lakik ilyen, ugye?), de hát így van ez a gloria mundival. A magunk részéről viszont úgy véljük, hogy Slash a legnagyobb istenkirály a világon, lehet bár dagadt és ránézésre büdös, de akkor is. Sanyi szerint mondjuk versenysúlyban van, de nem kell mindent elhinni a fotósoknak. Duff McKagan híres hasnyálmirigykatasztrófája ellenére energikusan rohangál ide-oda, mellette vokálozik, és láthatóan ő fogja össze az egész produkciót, hiába, mit tesz az emberrel, főleg az egykor híresen a legprosztóbb basszusgitárossal az absztinencia. Egészen hihetetlen, de az egykori Guns-tagok még mindig hitelesen és meggyőzően hozzák a tizenöt évvel ezelőtti rockandrollt, kénytelenek vagyunk behódolni, föltörnek az emlékek, welcome to the jungle, baby.
Viszont hiába a lázas énekeskeresés, ami miatt még valóságshow-t is indítottak a VH1-on, Scott Weiland a leggyengébb a zenekarban, bár hozzá kell tenni, hogy lemezen nem rossz. Hát igen, Scott Weiland. Régen nagyon szerettem a Pearl Jamet, ennek folyományaként viszont a Stone Temple Pilotst utáltam, vagyis hát az számomra nem is létezett, gyakran idéztem azt az Eddie Vedder-interjút, amiben elmesélte, hogy felhívta egy haverja, és gratulált ahhoz a számhoz, aminek a klipjében olyan vörös a haja. Vedder híresen nem néz tévét, szóval nem tudta, miről van szó, de az a klip a Stone Temple Pilots debütáló videója volt, főszerepben a már akkor is kikezdhetetlenül eredeti Weilanddal. Különben csak úgy viccből érdemes rákeresni Scott Weilandra a Google-on, az első kép, amit találunk, ez. Szemből és oldalról. "Gyógyegér" - kommentálja szűkszavúan Sanyi.
Kínai demokrácia
Az erőtlen, bár azért néhol megcsillanó énektől eltekintve, vagy inkább azt elnézve viszont pont azt kapjuk, amire számítunk: a dupla album előtti Gunst, enyhe seattle-i beütéssel (Mother Love Bone! jó pont), nirvanás koszolással, és persze ott van az erőteljes Sex Pistols-hatás, nyilván nem véletlen, hogy Duff McKagan pólóján Sid Vicious virít. Slash továbbra is összetéveszthetetlenül játszik, a koncert vége felé előkerül a duplanyakú gitár, sőt egy cilinder is. A Fall To Pieces Velvet-szám alatt riporterünk elmorzsol egy meghatódott könycseppet a szeme sarkában, ugyanis ez a Velvet Revolver Sweet Child O'Mine-ja, a jellegzetes futamokkal, Slash tulajdonképpen bármikor áttérhetne amannak a szólójára is, bármiféle zökkenés nélkül.
A közönségben, az érthetetlenül sok Mötley Crüe-póló között több Axl Rose-imitátort is felfedezünk, eleinte csak ők emlékeztetnek a kínai demokráciáról elnevezett albumát már-már történelmi ideje készítő Guns-névtulajdonosra, aki viszont a koncert második felében elővett két régi Guns N' Roses-szám alatt már feltűnően hiányzik. Ezzel az énekessel ezt talán nem is kéne erőltetni, és a dolgon az sem segít, hogy a gitárok, egy dobos kolléga szóhasználatával élve, végig úgy szólnak, akár a medveszéklet. (Félreértés ne essék, ez dicséret.)
Ha levonjuk a koncertből azt a legalább ötven százalékot, amit a Guns-nosztalgia tesz hozzá, sajnos be kell látni, hogy eléggé halvány a produkció, főleg az ének miatt, még a szövegeket kívülről tudó rajongók sem merészkednek tovább annál, hogy felemeljék a karjukat, és rikoltsanak egyet-kettőt, yeah. Az eddig megjelent egyetlen lemez számai pedig bár tulajdonképpen nem rosszak, de felejthetőek. De mindegy is, a Velvet Revolver egyelőre úgyis hiába próbál saját jogon bizonyítani, a megjelent három-négyezer ember most a fél Guns N' Rosest nézte meg, újra kilencvenkettő van, nyár, térdnél kiszakítva a farmer, combra kendő kötve, sört bontunk a ligetben a pad peremén.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
